További

A gyűjtésről

Az első csokipapíromat 1999-ben vettem lajtsromba. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak 1999 utáni csomagolásaim lennének, gyűjtésem során ugyanis sikerült hozzájutnom olyan darabokhoz is, amik korábbról származnak. 

Maga a gyűjtés ötlete alapvetően onnan származik, hogy a 90-es évek végén egy nap meghallottam, hogy gyerekkorom egyik kedvenc csokijának új csomagolása lesz. Arra gondoltam, hogy nem szeretném elveszíteni ezt az emléket, ezért félreteszek belőle egy darabot, hogy később is eszembe juthasson minden olyan hangulat és érzés ami korábban társult hozzá. 

Nincs olyan bevásárlás, amikor ne vetnék egy pillantást a csokipultra újdonságok után kutatva. Van amikor heteken keresztül semmit sem sikerül találnom, máskor egyetlen bevásárlás alkalmával tucatnyi új papírhoz is hozzájutok. Ezek általában azok az alkalmak amikor nyereményjáték indul, új ízek jelennek meg, vagy egy meglévő márkának minden variánsát átcsomagolják. 

A gyártók által előszeretettel bevetett akciók és nyereményjátékok a gyűjteményem egyik sajátosságai. Ilyenkor hozzáadott mennyiség, új íz, nyerési lehetőség kerül terítékre, ami a szokásos csokipapírokból máris újat jelent. Gyűjtőként az a fajta nyereményjáték a legnagyobb ellenségem amikor nem a hátoldalra nyomtatott sorszámot vagy a vásárlást igazoló blokk számát kell elküldeni, hanem öt-tíz csokipapírt, vagy a csokipapírról a vonalkódot. Ilyenkor a szenvedélyem civódik a nyerési vágyammal - és rendszerint fölébe kerekedik. 

A gyűjteményem nem csak olyan darabokat tartalmaz, amiket magam szereztem be. Köszönetet kell hogy mondjak minden olyan ismerősnek, barátnak, rokonnak, kollégának, és még ki tudja kinek, akik úgy csatlakoztak a szenvedélyemhez, hogy amikor csokit esznek nem dobják el a papírját, hanem a lehető legnagyobb gondossággal nyitják ki, majd elküldik nekem. Előttük is szeretnék tisztelegni azzal, hogy közzéteszem a gyűjteményem. A nevüket nem szerepeltetem a honlapon, de a saját nyilvántartásomban természetesen megemlítem őket. 

Rendszeresen kérdezik tőlem, hogy mit kezdek azzal a rengeteg csokoládéval, ami a csomagoláson belül van. Rendszerint a kollégáim fogyasztják el, akik minden reggel találnak két táblányi feldarabolt adagot a cég kávégépe mellett. Igen, ez éves szinten akár 50 kg csokoládét is jelenthet. Ebédre általában el is csipegetik.

A honlapon kizárólag olyan csokipapírok jelennek meg, amik eredetije a birtokomban van - elvégre fotókat bárki bárhonnan összegyűjthet. Nem célom semmilyen kereskedelmi szándékkal kategorizálni a papírokat, ezért természetesen az is előfordulhat, hogy egy adott márkából nincs meg nekem az összes íz vagy méret, de remélem, hogy a látogató olyan darabokat is talál majd, amiket még soha nem látott. A gyűjteményen alapvetően táblás és szeletes csokoládék papírjaiból áll. 

Kellemes időtöltést kívánok és bízom benne, hogy gyakran látogatója lesz az oldalnak!